Karácsonyi csoda.

Gabriel története.

Úgy tartja egy régi legenda, hogy a karácsonyi kívánságok mindig valóra válnak, csak jó időben kell kívánnunk tiszta szívvel. Gabriel hitt benne, hogy egyszer az ő kívánsága is valóra válik. Ifjú kora ellenére hisz éppen csak betöltötte a 8. évét sosem játékot vagy édességet kívánt, mint a többi kisgyerek. Nem Gabe egyetlen kívánsága az volt, hogy újra láthassa az édesanyját. Bár az emlékei az idő múlásával egyre csak halványodtak, csak egy nem. Egyetlen emléke tisztán élt a fejében. Az édesanyja elalvás előtt mindig énekelt neki és ő nagyon szerette hallgatni a hangját. Ám a sors már négy éve elszakította őket egymástól s Gabriel-t, azóta szerető nagymamája nevelte. A fiú szerette a nagymamáját, de minden este mielőtt elnyomta volna az álom, az édesanyjára gondolt. Minden nap így zárult a kisfiú életében.

Szent este volt. Gabriel nagyon várta minden évben ezt a napot. Hiszen holnap karácsony és hátha idén végre az ő kívánsága is valóra válik. A nagymamájával kettesben ültek az ebédlőasztal mellett. A nagypapa már sok, sok éve az angyalokkal táncol, mondta mindig unokájának a mama mosolyogva. Persze a szíve mélyén nagyon is hiányzott neki a férje, de Gabriel előtt ezt soha nem mutatta ki. Volt éppen elég baja a fiúnak nem kellett még az is, hogy a mamát is zokogni lássa.

-         „Gabriel, kincsem mond mit kívántál idén az angyaloktól?” kérdezte mosolyogva az asszony.

-         „Nem mondhatom el.” rázta a fejét a fiú.

-         „És miért nem aranyom?”

-         „Mert ha elárulnám, nem válna valóra.”

-          „Értem. Hát remélem, hogy meghallgatták a kérésedet.”

-         „Én is.” mondta a fiú leszegett fejjel.

A falióra elütötte a 10-et. Ilyenkor Gabe mindig tovább maradhatott fent. Ám ha tízet ütött az óra az azt jelentette, hogy éppen itt az ideje, hogy lefeküdjön.

Mamája a szobájába kísérte és gondosan betakargatta.

-         „Milyen mesét szeretnél ma kisbogaram?”

-         „Semmilyet.”

-         „Az meg, hogy lehet?” döbbent meg az asszony.

-         „Minél előbb elalszom, annál hamarabb lesz reggel.”

-         „Ó. Kíváncsi már a fiatalember.”

-          „Nem… Jó éjt nagymama.”

-         „Jó éjt édesem.”

Az asszony csókot lehet a kicsi homlokára majd kiment a szobából, de az ajtót résnyire azért nyitva hagyta. Gabriel a takaró felett imára kulcsolta a kezét.

-         „Kedves Karácsonyi Angyalok.” kezdte halkan a mondókáját. „ Én egész évben jó voltam. Segítettem a mamának mindenben az iskolában is mindig jól viselkedtem. Drága kis angyalkáim. Én nem kérek játékot. Nem kérek édességet. Nincs nekem semmi más kívánságom, csak, hogy az anyukám ott várjon lent holnap reggel. Kérlek, titeket csak ezt az egyet teljesítsétek hisz annyira hiányzik nekem.” elhallgatott.

Az asszony, aki még mindig a szobaajtóban állt, most zokogva indult meg a konyha felé. Bármit megadott volna ennek a kisfiúnak, hisz annyira szerette. Mégis csak az egyetlen kívánságát nem tudta teljesíteni. A szívébe mart a gondolat, hogy talán már soha többé nem látja a lányát. Nem látja majd a kis Gabe-t szívből mosolyogni. Fáradtan rogyott le a konyhaszékre. Gondolatban arra kérte a Jó Isten adja meg unokájának, amit kér.

Másnap reggel Gabriel kapkodva rángatta magára a ruháit. Gyorsan beágyazott és már szaladt is a nappaliba. A kandalló mellett ott ált a karácsonyfa szépen feldíszítve s alatta a díszes színes kis csomagok.

-         „Nagymama.” csilingelte.

-         „Jó reggelt úrfi.” lépett be a konyhából az asszony kezében egy bögre kakaóval.

-         „Boldog karácsonyt.”

-         „Boldog karácsonyt kicsikém.”

Gabriel körbepillantott, de senki más nem csatlakozott hozzájuk. A szíve hevesen dobogott az izgalomtól s még várt. Várt valakit. Valakit, aki nem jött el.

-         „Nyissuk ki az ajándékokat.” ajánlotta az asszony.

-         „Jó.” mondta Gabe szomorúan.

A csomagok sorra nyíltak, de Gabriel kedve nem lett jobb a sok új játéktól. Sőt egyre csak szomorúbb lett. Tudta már nem válik valóra, amit kívánt.

Este szomorúan kavargatta az ételt a tányérján. Nem nézett fel, csak az asztal lapját bámulta.

-         „Mi a baj édesem?”

-         „Semmi.” rángatta meg apró vállát.

-         „Gabriel.”

-         „Igen.”

-         „Talán majd jövőre.”

-         „Talán.”

Gabriel felállt az asztaltól. Potyogó könnyekkel a szobájába szaladt s becsukta maga mögött az ajtót. Zokogva fúrta a fejét a párnájába. Az nem lehet, hogy idén sem teljesült. Az lehetetlen. Hiszen annyi éve már.

-         „Miért pityeregsz Gabriel?” kérdezte egy szelíd hang.

Gabe felemelte a fejét. Tudta ez nem a nagymamája hangja. Elnézett hát a hang irányába és elakadt a lélegzete. Egy táncoló fénygömb lebegett a szobában az ablak előtt. Szorosan lehunyta a szemét majd újra kinyitotta. De akkor már egy angyal állt előtte hatalmas szárnyaival a fényárban.

-         „Ki vagy te?” kérdezte elképedve a kisfiú.

-         „Én vagyok a te karácsonyi angyalod.” válaszolt mosolyogva a furcsa szerzet.

Gabe elhitte neki, hogy ő egy angyal. Hiszen a nagymamája meséiben is pontosan ugyan így írta le őket. Gabe felült az ágyon és komoly képpel tette fel kérdést.

-         „Miért vagy itt?”

-         „Mert karácsonykor senki nem lehet szomorú.”

-         „Miért nem?”

-         „Mert akkor az angyalok is szomorúak lesznek.”

Gabe még mindig meredten bámulta a fénylő szárnyakat.

-         „Miért vagy szomorú Gabriel?”

-         „Mert az anyukán nem jött el.”

-         „Hol van az anyukád?”

-         „Nem tudom.”

-         „Én viszont igen.”

-         „Tényleg?” derült fel a kisfiú arca.

-         „Igen.” mondta határozottan az angyal. Közelebb lépett és a fiú szívére tette a mutatóujját. „Anyukád mindig veled van. Itt bent a szívedben.”

-         „De nincs itt velem.” mondta Gabe letörten.

-         „Attól, mert nem látod, még nem jelenti, hogy nincs itt. A lelke mindig veled van.”

Az angyal az ölébe vette a fiút és az ablakoz lépett vele.

-         „Nézz ki az ablakon Gabriel. Látod a csillagokat?”

-         „Igen.” bólogatott a fiú.

-           „Látod, milyen fényesen ragyognak? A mamád valahol ugyan így látja a csillagokat és rád, gondol.

Az angyal a talpára állított a fiút s az égre mutatott.

-         „A csillagok mind, mind karácsonyi angyalok fénye. Azért ragyognak ilyenkor fényesebben, mert boldogok, hogy teljesíthették a kívánságokat.

-         „Te is ott laksz fent az égben?”

-         „Igen. S ha ezután szomorúnak érzed, magad nézz fel és tudni fogod, én mindig veled vagyok.”

Gabriel halotta amint a bejárati ajtót becsapja a huzat. Elkapta a fejét. Majd mikor visszafordult már egyedül volt a szobában. Csak képzelte tán? Vagy igaz volt?

-         „Gabriel gyere gyorsan.” kiáltott vidám hangon a nagymamája.

A fiú felrántotta az ajtót és a nappali felé futott. Nem tudja mi vitte előre csak szalad, és szalad. Majd a küszöbön megtorpant. Egy hóval borított asszony állt az ajtóban. Gabe szemében a fény újra felvillant. A szíve örömtáncot járt.

-         „Gabriel. Kisfiam.” szólat meg az édesanyja.

Gabe habozás nélkül vetette magát az asszony karjaiba s ölelte szorosan a nyakát. Potyogtak a könnyei. Ahogy a két asszonynak is. A viszont látás öröm könnyei voltak ezek. Gabe rájött, amit az előbb álomnak gondolt az valóság volt.

Teljes volt hát az ünnep. S a kisfiú tudta, ha karácsonykor tiszta szívvel jó időben kíván, a csoda valóra válik.

      

       

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.