-          Felhagyok az írással! vágtam le a tollat a jegyzeteimre. – Sőt ami azt illeti, felhagyok az élettel is! Legalább nyugtom lesz.  felvettem a tollat a papírhalomról, de csak, hogy az idegességemet levezessem a toll végének való rágcsálással. Undorító szokás! Már majdnem sikerült teljesen leszoknom róla, de most nem tudok koncentrálni.  Másodpercenként nézem a mobilom kijelzőjét, de még mindig semmi. Meg fogok őrülni.   

-          Szívem! mosolygott rám életem párja.

-          Duke hagyjál most! morogtam. De legszívesebben a karai közé bújtam volna, mint egy kisgyerek.

-          Tökéletes epizódot írtál…

-          Jaj, kit érdekel most a sorozat! Hol jár ennek az esze?? Vagy inkább hol jár az enyém?

-          A kölyök tökéletesen játszik ma! mindig tudja mi jár a fejemben. 

-          Tudom, de én nem lehetek ott. nyögtem ki végül, ami igazán bökte a csőrömet.

-          Nem foghatod állandóan a kezét! Nagyfiú már. És tudja mi a dörgés.

-          De…

-          Nincsen semmi de.

-          De… próbálkoztam újra.

-          Fogd be és inkább gyere ide és adj egy csókot. Az majd eltereli a gondolataidat.  vigyorgott Duke.

Lassan odasétáltam hozzá. Minden lépésem óvatos és megfontolt volt, mert még az agyam azt duruzsoltam, hogy Mark ügyes és nem lesz semmi gond, addig tudtam nagyon, jól ha megcsókolom Duke-kot nem leszek képes másra koncentrálni, mert a karjaiban az agyamnak nincs hatalma felettem.  Mintha megint 16 éves lennék. Ó Istenem ki növöm én valaha a szerelem nyújtotta rozsa szín ködöt. Kétlem.  Ám mielőtt odaértem volna megszólalt a telefon.        

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.